Első német dog kutyám Szőlősmenti Héla, mantelos szuka volt. Igazi szerelem első látásra! Így kezdtem el német dogokkal foglalkozni 1989-ben, először a fekete - foltos színhez igazodva, Pepita-Dog kennelnév alatt. Több kivételesen szép kutya is született Pepita-Dog kennelnév alatt, de a sors minduntalan közbeszólt, és ezek a kölykök vagy nem kerültek kiállításra, vagy ami rosszabb, különböző balesetekben elpusztultak. Öröm az ürömben, hogy néhányan azért kerültek ki látókörömből, mert külföldi gazdához kerültek.
1996-ban született meg Méherzugi Daphnée, az Impozáns német dog Kennel alapító szukája. 1998-ban az első alom megszületésével indult útjára az új, minden színhez passzoló kennelnév. Sajnos azonban Daphnée-vel sem tölthettünk sok időt. 2000-ben kullancscsípés okozta szövődményekben elpusztult.
Az utolsó alomból egy sárga szukát tartottunk meg, Impozáns Chiarát. Sokáig ő volt az egyetlen német dog kutyánk. A pihenő után vele kezdtem újra a tenyésztést. Hosszú idő után ő az első kunyánk, aki megélte a veterán kort, sok szép kölyök büszke mamája, és bár fiatal korában csak elvétve járt kiállításokon, koros hölgyként szép eredményeket ért el, 2009-ben megszerezte Veterán Chamion címét is.
Ha visszagondolok az eltelt időre, hálás vagyok a sorsnak a kutyáimmal töltött időért, még akkor is, ha néha nagyon szűkre szabták. Nem lenne teljes az Impozáns német dog Kennel bemutatása Impozáns Déna és Impozáns Forrest említése nélkül sem!
Déna az egyik leggondoskodóbb szuka volt, akit csak ismertem. Örömmel gondozta nem csak saját, de más szukáim kölykeit is, ha szerencsétlenül jött volna ki a lépés. Büszkén emlékszem vissza arra, mikor egy elletőkeretben két szukám is gondozta kölykeit. Dénám és E.Angiem szinte egyszerre hozták világra kölykeiket, viszont komplikációk miatt E.Angie nem szoptathatta őket. A két szuka tökéletes összhangban dolgozott, Déna szoptatta a kicsiket, E.Angie pedig tisztántartásukat vállalta magára, tették mindezt spontán, tökéletes egyetértésben.
Forrestem! Az én első fiam! Sosem tudta feldolgozni, hogy kinőtte a fotelt, amit annyira szeretett kölyökként. Sajnos ő is hamar elment, mindössze két alom maradt utána. Minden kan kutya elé példát állítottak Impozáns Fan-fannal, akivel egy kennelben laktak érett, fedező kan korukban is!
Sosem törekedtem "tömeggyártásra", egy - egy szuka maximum 3-4 almot szült, inkább azt tartva szem előtt, hogy az Impozáns német dog Kennelben született kutyák elegánsak, mindenek előtt egészségesek, kiegyensúlyozottak legyenek! Igyekszem kölykeinknek a lehető legjobb helyet találni, számos kutyám került már külföldre. Lassan minden kontinensen lakik Impozáns kutya, Amerikától Európán, Egyiptomon, Arábián keresztül Ázsiáig. Örömömre szolgál, hogy a külföldi gazdik is megtisztelnek néha egy - egy fotóval, vagy rövid hírrel. Kölykeink külföldön is megállják helyüket a kiállításokon, szerető gazdáknál, jólétben élnek.
Kelemenné Ilona